Hogyan legyél jó szülő a csúcstechnológia korában?
Minden generációban, a gyermekek felnevelése egy olyan új kihívás elé állítja a szülőket, amit korábban nem tapasztaltak. Gondold végig, hogy évszázadokon keresztül ez a feladat hogyan változott. A villanykörte feltalálása előtt a gyerekek a sötétség miatt a házon belülre kényszerültek. De mára, sokáig kimaradhatnak és egész éjjel elkószálhatnak. Az autó feltalálása előtt pedig a család lovára kellett pattani vagy gyalogolniuk kellett. Ezzel szemben ma már néhány óra alatt több száz mérföldet képesek utazni. A TV feltalálása előtt a gyerekek mindig kint játszottak, de most, egy a legalapabb kábeltévés csomag is tartalmaz annyi csatornát, hogy a nap 24 órájában elszórakoztassa őket. Az internet megjelenése előtt a gyerekeinknek órákat kellett a könyvtárban kutatással tölteniük. Ma pedig csak néhány kattintás és már percek alatt meg is találják amit csak akarnak. Régebben a szülők ahhoz voltak szokva, hogy térbeli határokat vagy kijárási tilalmat rendeljenek el a gyerekeiknek, hogy engedelmességre bírják őket. Ebben a korban azonban ezek a határok főként online húzódnak meg. A „Ne menj túl azon a határkövön!” ma már úgy hangzik: „Ne nézd meg azt az oldalt a neten!”
Tetszik vagy sem, a technológiai fejlődés gyorsabb mint valaha és úgy tűnik, a gyermekek felügyeletében legalább olyan gyorsan kell a szokásainkat megváltoztatnunk, ahogy a technológia fejlődik. Csak az utolsó 15 évben, a szülőknek a következő technológiai szőnyegbombázásokkal kellett szembenézniük: MP3 zeneletöltők, iPod, YouTube, MySpace, Twitter, Facebook, Nook, Kindle, chat, webkamerák, mobiltelefonok, sms/mms küldés, Xbox, DVR, TiVo és a sort még hosszan folytathatnánk… Egy idősebb fülnek, ezek közül jónéhány kínaiul hangzik.
Egy „régimódinak”, a YouTube egy fogkrémmárkának tűnhet (A te tubusod). A Kindle (gyújtós) nem egy olyan eszköz, amivel tüzet lehet gyújtani? Folytathatnánk a sort, de a szülőknek mégtöbb technológiát kellene megismerni és megtanulni használni ahhoz, hogy képesek maradjanak a gyerekeikkel való kommunikációra. Mit lehet ebben a helyzetben tenni? Hogyan tarthatnak a szülők lépést a fejlődéssel, kapcsolatban maradva, sőt megértve a gyermekeiket egy ilyen korban?
1. Képezd magad
Figyelj a gyermekeidre, és sokat fogsz tőlük tanulni. Beszélni fognak a legfrissebb technológiákról, és arról, hogy hogyan használják vagy hogyan akarják ezeket használni. Tegyél fel kérdéseket. Menj fel a netre és a „google” megtalálja a válaszokat. Menj el egy műszaki áruházba és tegyél fel kérdéseket az eladóknak is. A tudás erő és a szülők túl gyakran erőtlenek egyszerűen azért, mert azt sem tudják, hogy mit kellene tudniuk.
2. Használd az internetet
Ha a gyermekeid fent vannak a Facebookon, szükséged van egy Facebook hozzáférésre. Ha a gyermekeid használják a Twittert, akkor használd te is és iratkozz fel az oldalukra. Ha gyermeked Xbox-on játszik, a minimum, hogy legalább nagyjából tudjad milyen játékokkal játszik. Ha a gyermeked szeret rövid szöveges üzenetekben kommunikálni, tanuld meg te is, hogyan kell. Semmi sem tudja gyorsabban növelni a távolságot mint az, ha a szülő nem érti a gyermekei világát. Már ki is alakult a hatalmas szakadék a gyerek és az "ős" között. De ha te is "online" vagy, és próbálsz a virtuális térben kapcsolatot teremteni a gyermekeddel, az segíthet a hídépítésben.
Persze ez nem azt jelenti, hogy mindent lájkolnod kell amit a gyereked posztol. Nem azt jelenti, hogy minden fényképeden meg kell jelölnöd a gyermekedet, amin szerepel. Csupán azt, hogy a közelében legyél, online. Nem ez lenne a gyereknevelés lényege? (Viszont ha nem ismerősek ezek a kifejezések a számodra, hogy: “Twitter,” “subscribe,” “like,” “tag,” és “post,” akkor biztos lehetsz, hogy mást is el kell olvassál még ezen a cikken kívül.)
3. Ne reagáld túl a dolgot
Ne feledd, nem a technológia a probléma. A vele való élés vagy a visszaélés lehet a probléma. Csak azért, mert hallottál egy történetet néhány gyerekről, akik a MySpace-t erőszakra használták, nem jelenti azt, hogy a te gyermeked is ezt teszi. Csak mert más tinik „sextingelnek” (meztelen képeket küldözgetnek magukról elektronikusan), nem jelenti azt, hogy a te gyereked is ilyen vagy ilyet fog tenni. Magyarázd el számukra a csapdákat és ismertesd fel velük a valós következményeit annak, ha a technológiát gonosz célokra használják. Pont úgy, ahogy figyelmeztetnéd őket az autóvezetés veszélyeire, ugyanígy szükséges megértetned velük a virtuális világ és a különféle technológiák veszélyeit is.
4. Túlságosan ne bízz meg a gyermekeidben
Miközben a túlreagálás is probléma lehet, ugyanígy, a túlzott bizalom is. Csak azért, mert egy „jó” gyermeked van, az nem azonos azzal, hogy bizonyos technológiákkal nem kerülhet bajba. A gyermekek, különösen a tizenéves gyermekek, értelmileg még mindig a fejlődés szakaszában vannak. Az alapvető érzékelésük és az értelmi képességeik még mindig bővülnek. Ezek a tényezők a barátaik hatásával valamint az új technológiákhoz való könnyű hozzáféréssel kombinálva könnyen oda vezethetnek, hogy egy olyan úton indulnak el, amiről nem is álmodtál volna. Ha képzed magad, az segíteni fog, hogy tudjad, miként tarthatod őket ettől távol, és melyek a veszélyek, melyekre figyelned kell. Ha ismered a gyermeked és fenntartasz egy nyitott, közvetlen kapcsolatot, akkor az segíteni fog képben maradnod és segíthetsz, hogy hogyan használják az újabb és újabb technológiákat. Ha valóban érdekel, hogy a gyereked csinál-e helytelen és destruktív dolgokat az interneten, léteznek forgalom- és billentyűzetfigyelő alkalmazások melyek jól jönnek ilyenkor.
5. Ismerd meg a barátait
Mégis hogyan? Gyakran találkoznak nálatok, otthon? Szervezel olyan alkalmakat, ahol kapcsolatot teremthetsz velük? Beléptél az internet világába, hogy a közelből láthasd, hallhasd vagy olvasd mi történik a saját kis világukban? Ki az aki rendszeresen ír nekik? Ha nem ismered a gyermekeid legközelebbi barátait, nem tudod ki hat rájuk, pozitívan, vagy éppen negatívan.
6. Beszélj más szülőkkel
Meg lennél lepve, ha tudnád mennyit tanulhatsz ebből. Minden szülő szeret a gyerekeiről beszélgetni. Kérdezd meg őket. Oszd meg a kétségeidet. Nemcsak felismered, hogy a gyereknevelésben hasonló problémáid vannak, de néhányuknak lehet pár jó javaslata, hogyan oldd meg őket.
7. Szerezd meg a jelszavakat
Ez a javaslat vitatott, de az egyetlen, amiben erősen hiszek, hogy óriási különbséget hozhat a gyermeked védelmében. Ha megvan a gyermek jelszava, az lehetőséget ad számodra, hogy hozzáférj az online világához. Ha nagyon ellenkeznek mikor ezeket meg kellene adniuk, valószínűleg jó nyomon jársz, amikor azt gondolod, hogy olyasmit mondanak vagy csinálnak amit nem kellene. Ez nem azt jelenti, hogy el kell olvasnod az emailjeit, de amikor szükségesnek érzed, akkor megteheted. Néhányan rögtön megkérdezhetik: „Ez nem egy erőszakos behatolás a gyermekek privát szférájába?” Ha financiális szempontból nézed az életüket, kell, hogy legyen jogod látni, mibe keveredtek. Egy jelszó ismerete olyan mint egy véletlenszerű drogteszt. A privát szféra egy olyan dolog amit ki kell érdemelni, miután bizonyítást nyert egy folyamatos bölcs viselkedés. Minél felelősebbnek bizonyul a gyermeked, annál nagyobb szabadságot adhatsz neki.
8. Légy önmagad
Sose légy olyan „cool” mint a srácaid. Az nagyon elszomorító lesz, amikor saját magadat kapod vissza miután felnőttek. Ne próbálj az ő „örökké legjobb barátjuk” lenni, csak légy a szülőjük, aki megpróbál eléggé vigyázni rájuk miközben bátorítja őket a pályájukon. Ne kommentelj minden képet, amit posztoltak, vagy ne nyomj lájkot mikor a borítóképük frissült. Ne válaszolj minden üzenetükre vagy ne próbálj minden beszélgetésükbe bekapcsolódni. Légy önmagad. Mindezen túl, te csak az ő szülőjük vagy. Ne amortizáld le az előkelő pozíciódat azáltal, hogy a barátjuk próbálsz lenni. Nekik van elég barátjuk így is.
9. Mozduljatok ki
Emlékszel, amikor gyerekek voltunk, voltak dolgaink, mint például a fák, parkok, múzeumok, sportesemények, állatkertek, könyvek és napsütés? Pontosabban ezek még mindig megvannak. Bár a technológia egyre növekvő szerepet játszik a világunkban, nagyon fontos, hogy még most is találjunk lehetőséget a gyermekeinkkel való offline időtöltéshez, a levegőn való aktív kikapcsolódáshoz. A gyermekeidet lehet, hogy nem érdeklik vagy nem lesznek jók a sportokban, de nagyon fontos, hogy bátorítsd azokat az időtöltéseket, amihez nem kell szélessávú internet kapcsolat. A Wii sportok nagyszerűek, de nem egyenértékűek azzal, mintha a szabad levegőn lennétek.
Az én tinédzser fiam (nagyon) szeret Xbox-on játszani. Nos, létrehoztam egy hozzáférést, és akkor játszom vele amikor csak tudok. Az igazság az, hogy nagyon béna vagyok. Elvesztek minden futamot és én vagyok az első aki meghal minden játékban amiben játszunk. Szerencsétlenségemre, ez sosem változik. Jobban tenném, ha mondjuk frizbiznék vele? Igen. De ez az a mód, ahol együtt tudunk lenni és ahogy egy drága barátom évekkel ezelőtt emlékeztetett: „együtt jobb”.
A múlt héten, kaptam egy szöveges üzenetet a 12 éves lányomtól, hogy vigyek neki inni. Ezt a nappaliból küldte, hét méterre a hűtőtől. Válaszképpen küldtem neki egy képet egy pohár narancsléről. A lányom megtanulta, hogy hasznosabb ha az apjával szemtől szemben kommunikál.
Az eredeti cikk 2011 nyarán jelent meg a Columbia Living című lapban, de szintén megtalálható Rod Arters hivatalos blogjában.
Forrás: Link