Házasság

 

Az életünk legfontosabb helyszíne az a közeg, ahol a bennünket leginkább érintő események történnek, a családunk. Gyerekként a szüleinkkel élünk, felnőttként már a magunk választotta társunkkal és a családba érkező gyerekekkel. Hisszük, hogy a család intézményét Isten alkotta meg és gyermekeink számára az a legjobb, ha egy egymást szerető, kölcsönösen tisztelő és elfogadó szoros közösségben nőhetnek fel.

Leginkább a családunk az a hely, amely biztonságot ad a kihívásokkal, nehézségekkel teli hétköznapokon, ahol átéljük és folyamatában megtapasztaljuk milyen szeretni és szeretve lenni. Az élmények, az apró-cseprő örömek, bánatok a családban mind az összetartozás érzését erősítik. Végül a megoldásokat is együtt, egymást támogatva keressük meg, hogy aztán együtt éljük át a sikereket is.

Minden család egy-egy önálló egység, de a gyülekezetünkben, ahol nagyon sok családdal találkozhatsz, a hitünk összekapcsol bennünket. Ugyanakkor ez a keresztény összetartás, Isten szeretetének elfogadása és megélése nemcsak vasárnap jellemző ránk, hanem a hétköznapjainkban is.

Ma már kevés dologról lehet elmondani, hogy akkora nyomásnak lenne kitéve illetve olyan intenzív támadások célpontjává vált volna, mint a házasság és az erre alapozott család intézménye. Az emberek szeretnek azon gúnyolódni, amikor egy pár nemcsak kimondja a boldogító igent, hanem keresztényként egész életében hűséges marad a párjához, a családjához. Sajnos ezek az értékek egyre kevésbé fontosak, pedig a család az a hely, ahol egy ember igazán megpihenhet, feltöltődhet, ahol biztonságban érezheti magát és a szeretetet gyakorlati módon élheti-, és tapasztalhatja meg.

Természetesen mi is tudjuk, megéljük, hogy a házasságban (különösen ha az egy életre szól) gyakran és sokféle módon merülnek fel a problémák. De a gyülekezetünk egy olyan közösség, ahol a gyakori vacsora meghívások, közös események vagy akár a vasárnapi beszélgetések, imádkozások alkalmat adnak arra, hogy segítsünk egymásnak ezekben a kihívásokban is.