Házi csoport

 

A Kőszikla Gyülekezetben szükség szerint megalakulnak, vagy átalakulnak azok a kis létszámú csoportok, amelyek feladata a közösség építése, egymás segítése fizikai és szellemi dolgokban egyaránt.

A kiscsoportok helyileg, illetve tematikusan szerveződnek, ezzel is segítve az oda járók lelki növekedését. Egy-egy ilyen csoport jellemzően 5-10 főből áll, amelynek vezetője elsősorban egy moderátori szerepet tölt be. A házi csoportban illetve kiscsoportban a vasárnapi istentisztelettől eltérően mindenki szóhoz jut, mindenki elmondhatja a tapasztalatát, véleményét az adott témával kapcsolatban, kérdéseket illetve újabb témákat vethet fel. 

Az ilyen csoportokban a közös ima hatékonyan szolgálja a hitben növekedni vágyók megerősödését, megnyilvánulását, hitük megvallását.

A kiscsoportok működéséről bővebb információt az istentiszteleteken lehet kapni.