Egy kivételesen meghitt hangulat - Első bemerítés a BudaSzívében

A fiatal BudaSzíve Gyülekezet igen büszke lehet arra az elhivatottságra, amit képvisel. A főváros zakatoló szívében csendességet hozni és megismerhetővé tenni Istent azok számára, akik még nem ismerik őt, és közelebb hozni azoknak, akik vágynak oltalmára, nem kis feladat. Bár csak október óta működik a BudaSzíve, mégis négyen, már náluk felkészülve vetették magukat a vízkeresztség alá. A júniusi bemerítésről és a BudaSzívéről, Fülöp Áronnal, a gyülekezet vezetőjével beszélgettünk.

Polgár Ágnes írása

• Milyen távolra nyúlik vissza a tervezés ideje egészen a gyülekezet alapításáig?

Négy évvel ezelőtt, amikor a teológia tanulmányaim elején voltam vetődött fel bennem először a kérdés, hogy az elhívásomnak milyen formája lesz vajon a jövőben.  Isten útmutatása egy böjtöléssel és imádkozással megerősített útkereső időszakban érkezett miszerint, egy új gyülekezet plántálása az én utam. Erről először a feleségemnek beszéltem csak. Egy éven keresztül vele imádkoztam erről, ezért. Később beavattuk a családot és néhány barátot is. Amikor egyre erősebben éreztem, hogy egy új gyülekezet vezetésében szeretnék részt venni, ám a szokásokkal ellentétben, nem egy meglévő gyülekezetben várni egy valamikori felkérésére, akkor már nyíltan így fordultam segítségért Durkó Istvánhoz, a Kőszikla Baptista Gyülekezet lelkipásztorához.

• Rögös volt az út?

Isten vezetése mellett, felemelő küzdelem volt ez a négy év.  A feleségemmel megtett két év után,

a következő két év az alapító csapat összeállásáról, erősödéséről és a közös felkészülésről szólt.

Terveztünk: a plántálással, a későbbi működéssel, az elhivatottsággal kapcsolatos elképzeléseinket, félelmeinket osztottuk meg egymással. Továbbá, ismeretlenül felkerestem Durkó Istvánt, a Budaörsi Kőszikla Gyülekezet lelkipásztorát, akiről hallottam, hogy jártas a gyülekezet plántálásban. Nagyon sokat köszönhettünk neki, az előbb említett anomáliákat folyamatosan megvitathattam vele, hittel támogatott engem, bennünket. A BudaSzíve gyülekezet egyébiránt a Kőszikla leánygyülekezeteként működik.

• Mit tudhatunk a BudaSzívéről?

A főváros közepén, a budai oldalon vagyunk. Jelenleg az Istentiszteleteinket az Addetur Iskolában, a 1022 Budapest, Marczibányi tér 3. szám alatt tartjuk. Nem vagyunk még sokan, valamivel több, mint húszan találkozunk minden második vasárnap délután 16 órától. Van házi csoportunk, továbbá rendszeresen más jellegű kulturális eseményeken veszünk részt közösen: hol a Bibliát tanulmányozzuk, hol csak a baráti kapcsolatokat építeni jövünk össze egy vacsora, egy társasjáték vagy egy film mellett. 

         Jellemzően 18-32 év közöttiek vagyunk, ám nagyon szeretnénk, ha fiatalabbak, gyerekek illetve nálunk idősebbek is megtalálnának bennünket. A fiatalok, a kisgyermekesek, a középkorúak, a nyugdíjasok, hiszen nagyon sokat tanulhatnánk egymástól, mind a hitéletben és mind egyáltalán. Szeretnénk, ha a tiszta evangelizációnk túlmutatna a családtagjainkon és barátainkon, ha elérnénk ténylegesen Buda szívét. Több kivételesen jó gyülekezet található meg a főváros agglomerációjában és a pesti oldalon, mi szeretnénk a budai oldalon, a nyüzsgő város közepén megismertetni az Élő Istent azokkal, akik még nem ismerik őt, és akiknek nehézséget jelent a közlekedés.  

• Közben presbiterré avattak. Hol tartasz a teológia tanulmányaidban?

A presbiteressé avatásom csak egy lépcsőfok. Fontosabb ennél, hogy a gyülekezet megszületett és kezdi betölteni a funkcióját, ami egyre többünk lelki otthona. A teológián az alapképzés után néhány év szünetet követve most fogom elkezdeni a mesterképzést. 

• Az első bemerítésetek kivételes hangulata minek volt köszönhető?

Adriány Dalma, Gyetvai Ágnes, Ledniczky György és Varga Tamás döntött úgy, hogy 2016. június 19-én megpecsételik Jézus Krisztusba vetett hitüket. A Budapest VIII. kerületi József utcai imaházban Durkó István, lelkész igehirdetése után hallgattuk meg a két fiú és két lány bizonyságát, arról, milyen nagy mértékben változott meg az életük a megtérésüket követően, pedig mindannyian különböző nehézséggel tűzdelt élethelyzetből érkeztek.

A bemerítkezők egy része katolikus, de hitüket nem gyakorlók, a másik fele ateista családból érkezett. A későbbi visszajelzésekből kiderült számomra, hogy olyan családtagok, barátok is részt vettek a bemerítésen, akik nagyon távol állnak a hittől, sosem vettek részt semmilyen istentiszteleten, misén, de főként nem egy bemerítkezésen. Az elhangzott bizonyságtételek, olykor a bemerítkezők családtagjainak is újdonságot jelentettek.

Volt olyan szülő, aki arról számolt be, hogy bár sokat beszélt a gyermekével otthon az átélt hitbizonyságról, ilyen életérzések, részletek még sem hangzottak el, így valójában itt értette meg mi ment végbe a gyermekében, amikor megtért. Mindez, és maga a szertartás szépsége varázsolhatta ezt a kivételesen meghitt hangulatot, amelyet én magam is éreztem, amikor csaknem százhuszan visszafojtott lélegzettel figyelték miként merítettem alá a megtérő szeretteiket.